Foglalás
Bezár

Soproni élménytúrák

Válasszon Soproni élménytúrát!

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy ez a legsikeresebb, legkeresettebb programunk. A dűlőtúra során egyedi, 16 fős traktor-vontatta pótkocsival bejárjuk a Sopron környéki szőlőskerteket, a gyönyörű panorámával rendelkező, kevésbé ismert helyeket.
A soproni borvidék rendhagyó abból a szempontból, hogy a borospincék nem a dűlőkben találhatók, egymáshoz közel, mint az ország más borvidékein, ahol összefüggő pincesorok várják a vendégeket.
Szintén nagy népszerűségnek örvend ez az egyedi, szüreti tematikához kapcsolódó aktív programunk, ami először is borkóstolóval indul a Napóleon Pincében.
Biztosan hallott már a poncichterekről, de mégis ki mesélhetne hitelesebben az életükről, ha nem egy igazi poncichter leszármazott?
A belvárosi séta során időutazáson veszünk részt, hogy a környéken élt kelták és rómaiak nyomába eredjünk és képet kapjunk arról, milyen is volt az élet az ő korukban.
Egy túra, amely a város sötét múltját és misztikus történeteit mutatja be. Tudta, hogy Sopronban is voltak boszorkányok?
Egy újabb gasztrotúra, amely során gyalogosan járjuk be Sopron ismert vendéglátóegységeit, ahol a történetek hallgatása közben megkóstoljuk a helyek specialitását.
Egy újabb nem hagyományos városnézés. Zökkenjünk ki a komfortzónánkból! A résztvevők közül önként jelentkezők mutogatják el a többieknek szavak nélkül a feladványt („activity”), ami egy mesterség vagy személy.
A nagy népszerűségnek örvendő csapatépítő tréningünket úgy fejlesztettük ki, hogy mind a soproniaknak, mind az idelátogatók részére fejtörést okozzon.
Sopron tetején – top borokkal. Látogassa meg velünk a Tűztorony őrszobáját, az orsolyita csillagvizsgálót és az evangélikus templom tornyait!
Ezt a különleges városnézést azoknak találtuk ki, akik szeretik a felfedezés örömét és az azonnaliság varázsát.
Átélheti velünk azt az évet, ami megváltoztatta Európa sorsát – vagyis 1989-et. Eredeti NDK-s trabanttal megyünk ki a határ mellé, Sopronpusztára, a Páneurópai Piknik Emlékhelyre.
Látogatást teszünk Brennbergbányára, arra a településre, ahol hazánk első feketekőszén lelőhelyét találták.
Ez a gyalogtúra az Erdő Háza parkolójából indul. A Soproni-hegységben található Parkerdő kiépített, aszfaltos útján közelítjük meg gyalogosan a Várhelyet, amely Sopron első lakott területe volt, még időszámításunk előtt.
Tartson velünk ezen az egész napos túrán, amely középpontjában a Soproni-hegység rejtett értékei állnak. Traktorral zötyögünk végig a Sopron – Brennberg – Ritzing – Haschendorf – Harka - Sopron útvonalon.
Sopron a Tündérfesztivállal hivatalosan is tündérvárossá is vált. A város parkjaihoz, tündérdombjaihoz mesék kapcsolódnak, melyek felfedik előttünk a tündérpor titkát, az emlékezés fájának történetét, továbbá megkeressük, hogy éppen hol pihennek a nyári melegben a kis tündérek.
Egy rövid belvárosi séta, amely iskolás gyerekeknek szól, az ő nyelvükön és érdeklődési körüknek megfelelően.
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy azonnal, az elsők között értesüljön kedvezményes ajánlatainkról!